Emlékszem húszegynéhány éve áprilisban, autóval vidékről hazafelé utazva, valahol Kulcs környékén vettem észre, hogy tavasz van. Akkoriban nagyon sokat dolgoztam, heti 6-7 napot, keveset pihentem. Családom nem volt a barátnőm is a karrierjét építette.
Akkor kiautóztam a Duna partjára, megálltam a víznél és eszembe jutott, hogy régebben ilyenkor mindig horgászni mentem. Végiggondoltam, hogy miért nem pihenek többet, megéri-e ennyit dolgozni? Persze szép új autóm van és mindenre jut, lakásom van huszonévesen, hitel nélkül. 
Akkor elhatároztam, hogy többet pihenek. Racionalizáltam a munkámat - a számítástechnika sokat segített - és kevesebb projectet vállaltam. Kevesebb lett a pénzem, de még úgy is bőven elég.
Nemsokra rá felmondtam, kivettem egy szabad évet, elutaztam Albániába és minden megváltozott.
Nyugodt lettem, stresszmentes.
Néha érdemes megállni egy kicsit.Ha nem is egy évre, de egy hétre mindenképp.

Mostanában nem találkoztunk, hol én vagyok beteg, hol ő, hol a gyerekek. Amikor én vagyok beteg, akkor örülök, mert lehet pihenni, lazítani, megnyugodni, olvasni. Amikor ő beteg, akkor idegeskedik, hogy jaj ezt nem tudom most megcsinálni, az marad el, otthonról dolgozik, másokat próbál rávenni arra, amit ő épp nem tud megcsinálni. Nekem 3 nap volt a betegség, neki 10 de a végén már betegen is megy, mert menni kell. Fáradt, levert, ideges.
Nehéz itthon valakit kizökkenteni az itthoni kerékvágásból.
De nem lehetetlen.