Emlékszem húszegynéhány éve áprilisban, autóval vidékről hazafelé utazva, valahol Kulcs környékén vettem észre, hogy tavasz van. Akkoriban nagyon sokat dolgoztam, heti 6-7 napot, keveset pihentem. Családom nem volt a barátnőm is a karrierjét építette.
Akkor kiautóztam a Duna partjára, megálltam a víznél és eszembe jutott, hogy régebben ilyenkor mindig horgászni mentem. Végiggondoltam, hogy miért nem pihenek többet, megéri-e ennyit dolgozni? Persze szép új autóm van és mindenre jut, lakásom van huszonévesen, hitel nélkül. 
Akkor elhatároztam, hogy többet pihenek. Racionalizáltam a munkámat - a számítástechnika sokat segített - és kevesebb projectet vállaltam. Kevesebb lett a pénzem, de még úgy is bőven elég.
Nemsokra rá felmondtam, kivettem egy szabad évet, elutaztam Albániába és minden megváltozott.
Nyugodt lettem, stresszmentes.
Néha érdemes megállni egy kicsit.Ha nem is egy évre, de egy hétre mindenképp.

Mostanában nem találkoztunk, hol én vagyok beteg, hol ő, hol a gyerekek. Amikor én vagyok beteg, akkor örülök, mert lehet pihenni, lazítani, megnyugodni, olvasni. Amikor ő beteg, akkor idegeskedik, hogy jaj ezt nem tudom most megcsinálni, az marad el, otthonról dolgozik, másokat próbál rávenni arra, amit ő épp nem tud megcsinálni. Nekem 3 nap volt a betegség, neki 10 de a végén már betegen is megy, mert menni kell. Fáradt, levert, ideges.
Nehéz itthon valakit kizökkenteni az itthoni kerékvágásból.
De nem lehetetlen.

Namostaztánvégeaproblémamegoldásokkeresésének!!!!!!!!!
Lődörgünk a plazában, de nem csak a plazacicákat lessük.
Olyanokat keresünk, akiknek az arcán ül az aggodalom, a kétségbeesés, a nyomorult létük. Sok van belőlük, és sok közülük jól öltözött, szatyrokat cipel, látszik, meg van mindene. Anyagilag, persze.
Kiválasztunk egy-két példányt és elemezzük. Az a csinos vörös negyvenes nő vajon, miért olyan savanyú? Szeretőt tart a férje? Elkanászodtak a gyerekei? És az az ötvenes menedzser a csinos nőjével, miért nem boldog? Mit kell mutatnia a világnak? Jó ruhája, drága órája, csinos nője van, mégse boldog. Vajon mitől lenne az? 

Ismerősöm lenézi őket, addig, amíg el nem mondom neki, hogy ő is pont így néz ki. De az majd csak a találkozás végén lesz...

Ma se akartam csak problémákról beszélgetni, de muszáj lett. Egy üzleti partner távozása miatt barátom jövedelme kb harmadával csökkenni fog a következő hónaptól.
Ami sok, ráadásul szeret jól élni, a család is megszokta a mostani életszínvonalat. Na meg újabb ingatlanvásárlásba kezdett, hitelfelvétellel.
Aggódás van, azonnali vagy gyors megoldás az nincs. Hasonlóan nagy partnert szerezni nehéz, főleg úgy, hogy legyen rajta elég haszon is. Több munkát lehet vállalni, de se ideje, se energiája nincs rá.
Mit lehet tenni, kérdezem és már meg is találjuk a válaszokat:
- úgy csinálni, mintha minden maradhatna a régi kerékvágásban, a tartalékokat felélni, reménykedni, hogy jön másik jövedelemforrás. Ez a legjobb garancia az aggódás folytatására.
- elkezdeni takarékoskodni. Nem az ő műfaja, inkább hitelt vesz fel.
- újabb jövedelemforrás után nézni, ahol nem kell sokat dolgozni. Ez az első verziót erősíti, alibit nyújt a költekezésre, de sok esélye nincs. Marad az aggódás.

Aggódjon is, csak próbálja meg cselekvésre váltani az aggódást. Erre is van egy jó mediterrán recept, meg is osztom vele.

De mégis, hogyan lehet abbahagyni az aggódást? 
Erről volt egy jó könyvem is, abban írt több jó dolgot az amerikai szerző. Ami megmaradt bennem, az ez: élj az időzárt mában. Ne aggódj amiatt, ami később lesz. Ne aggódj amiatt, amin nem tudsz változtatni. Ne aggódj amiatt, amit meg tudsz változtatni, hanem tegyél érte, kezdj el cselekedni.
De hogyan lehet ezt megtanulni?
Van erre egy egyszerű módszer, ami könnyűnek hallaltszik, de nehéz megcsinálni. A beidegződéseket kell megváltoztatni, ehhez kellenek a gyakorlatok, a beszélgetések, a tapasztalatok.
Most ezeket tanulgatjuk: hogyan változtassuk meg a reflexeinket.
Egy példa: most kimész az utcára, és látod, hogy a kocsid nem áll ott ahol hagytad.
Mit teszel?
Ismerősöm szitkozódna, dühöngene, hívná a nejét, hogy elpanaszolja neki, hogy ellopták a kocsit.
Biztos, hogy ellopták? Ez nem volt benne a példában, ezt csak Te találtad ki, hogy hergeld magad és még jobban aggódj.
Akkor mit csináljak? 
A dühöngést inkább gondolkodásba fojtsd. Biztos itt parkoltál? Nem szállították el valami miatt?
Ha valószínűleg ellopták, akkor mit kell csinálni?
Használd az eszed aggódás helyett!

A mediterrán stresszkezelés egyik módja az "ej ráérünk arra még". Petőfi óta ez szitokszó, és igaza is van: ahol patópálok vannak, ott elmaradottság van. De stressz az nincs. Pató Pál úr se aggódik semmi miatt, majd akkor cselekszik, ha fejére szakad a tető, ha nem lesz mit enni. 
Persze nem ő a követendő példa, csak az egyik véglet. A másik a munkába, stresszbe belebetegedő emberek, akik mindent akarnak, pedig mindent nem lehet.
Szóval az arany középút a jó, persze de hogy lehet azt elérni? 

Ülünk egy romkocsma lerobbant kanapéján. Vagyis inkább fetrengünk, mint aki már valami kábítószertől jól érzi magát. Pedig még csak egy-egy cider van bennünk. A lazulást tanítom. 
Tedd el a telefont, halkítsd is le!
De mi lesz ha hívnak?
Semmi, majd visszahívod őket.
De most azért aggódok, hogy biztos hívnak és lemaradok valamiről.
Mégis miről maradhatnál le???
Semmiről...
Naugye.

Egyszer régen felborultam az autóval. Vagyis kicsúsztam az útról  a jeges úton, nekimentem egy fának az út mentén, ami visszadobta az útra az autót az oldalára. Légzsák, biztonsági öv működött, nem lett semmi bajom. Az az időszak, attól, amikor elindult az autó a fa felé, odáig, hogy ülök az oldalán álló autóban, kiesett, csak a csattanást hallottam.
Amikor rájöttem mi történt, leállítottam a motort, kikászálódtam, Megnéztem, nincs-e bajom. Akkorra már jöttek mások is, kérdezték mi bajom van. Semmi. Utána az volt a gondom, hogy mi legyen az út közepén fekvő autóval. Jöttek a tűzoltók, felállították, jött egy autómenő, elvitettem a szervizbe, aztán hazataxiztam.
Ismerősöm csodálkozik: nem aggódtál, hogy valami belső vérzésed van? Nem dühöngtél, hogy összetört az autó? Nem féltél, hogy nem lehet megjavítani? Nem számoltad, hogy mennyibe kerül? Nem sajnáltad, hogy nem lesz autód?
Nem, azzal foglalkoztam, amit tenni kellett, hogy elrendezzem az autót és magamat. A baj után már minek aggódni? 
Na ezt is meg kell tanulni, de hogyan?

Újabb coaching, most is a megszokott kávézóban. Arra gondoltam előzőleg, hogy egy kis mediterrán kávézói fílinget keltek, ülünk, beszélgetünk, kitárgyaljuk az embereket akiket látunk.
De sejtettem, hogy most is problémamegoldás lesz inkább. Jól gondoltam, az egész panasszal indult, hogy nem működnek a megoldási módszereim. A múltkori céges problémáját sem tudta megoldani, ahogy a kolléganők konfliktusa is terheli a lelkét továbbra is. Főleg, hogy nem adtam neki semmilyen jó ötletet arra, hogy hogyan dolgozza fel.
Rá kell vezessem, hogyan kell gondolkoznia: a probléma a két nő között gyűlöletté fajult. Az alapja az, hogy a fiatalabb nincs megelégedve az idősebb munkájával, és ezt jelzi is, amit az idősebb nem tűr jól, mert nem a beosztottja a fiatalnak. Mivel érzelmek vannak a dologban, ezért nehéz a megoldás. Azt találta ki korábban az ismerősöm, hogy ezentúl ne egymással veszekedjenek, hanem őhozzá mennek panaszaikkal. Mennek is. Ami jó a cégnek, de rossz neki.
De csak azért rossz, mert rágódik rajta. A feladata ott ér véget, hogy meghallgatja őket, mond rá valamit és kész. Ennyi, el kell engedni utána. Sőt már közben se kellene odafigyelni, nem az a lényeg, hanem, hogy levezesse a feszültségeket, hogy azok ne az irodában törjenek ki.
A házi feladattal se készült el. A három megoldásból az első nem működik, mert nincs aki átvegye a céget, és a pénz is kell. Így aztán a második se működik. Marad a harmadik, de továbbra is aggódik, nem tudja elengedni az aggódást. Megkérdeztem, hogy mikor aggódik ezen, és akkor mire gondol? A legrosszabbra, természetesen. Pedig arra van a legkisebb esély. Abban maradtunk, hogy kidolgoz egy tervet, arra az esetre, ha baj lesz. Például, hogy ha kapnak egy ellenőrzést, megszüntet mindent, ami kicsit is kétséges. ( Ez nem így lesz, de kapaszkodónak jó kilábalni a stresszből ) Amíg tervezget, lassan kiszámolja, hogy mennyi esélye van mindennek, illetve lesz egy menekülési terve, amire lehet gondolni, aggódás helyett.
A maradék időben már csak lazultunk. Néztük az embereket, egy veszekedő párocskát. Arról beszélgettünk, hogy hogyan vezeti le a feszültséget. Erről is beszélünk a következő alkalommal.

Most felhívott: két kolléganője újra összeveszett, s utána mindkettő nála öntötte ki a lelkét. Miközben rengeted dolga lenne. Persze meghallgatta őket, de már nem is mond nekik semmit. Kérdezi mit tegyen.
Amit akar és amihez kedve van. A problémát nem tudja megoldani, ahol gyűlölet van, ott az van. Nekem nem az a feladatom, hogy tanácsokat adjak, hanem, hogy az ő stresszét csökkentsem. De nem úgy, hogy lelki szemetesládaként használ. Azt mondtam neki, hogy gondoljon mindarra, amit mondtam eddig, és rájön a megoldásra.
Kíváncsi vagyok, hogy így lesz-e.

A megszokott kávézóban találkoztunk újra. Megkérdeztem, hogy alkalmazta-e a módszert, amit azokra a helyzetekre találtunk ki, amikor nem tudja befolyásolni a problémát. Igen volt a válasz, mindkét verzióját - negatív és pozitív is van - kipróbálta, és segített neki.
Így aztán most jönnek azok a problémák, ahol tudna változtatni. Itt az aggódásra fordított energiákat kell a megoldás keresésére fordítani.
Előre vettük az egyszerűbbnek tűnő problémahalmazt: a céges ügyeket.

Az első gond: vannak olyan megoldások a cégben, amelyek a törvényesség határát súrolják, és aggódik, hogy ő a felelős mindezért, de a többieknek hoz hasznot. Mivel cégvezetőként büntetőjogi felelőssége is van, ezért sokat kockáztat. Akár szabadságvesztést is.
Megkérdeztem, hogy miért vállal ekkora rizikót? Természetesen a pénzért. Arra a kérdésre, hogy megéri-e, nemet válaszolt. De csinálja, mert neki és a kollégáknak több pénz kell, és hát mások is csinálják, meg kicsiny az esélye a börtönnek - bár van, és ezért aggódik. Ráadásul a cégvezető elődje is azért hagyta ott a céget, mert nem akarta vállalni a felelősséget ezekért a dolgokért, és a kollégák inkább rábeszélték őt, hogy vállalja. Akkor kellett a pénz, ami most is kell. Erre a problémára többféle megoldás is van:
1. Lemondhat mint az elődje, valószínűleg lesz aki folytatja a megkezdett utat. Ebben az esetben kevesebbet fog keresni, de nyugodtabb lesz.
2. Abbahagyják ezeket a praktikákat, de ez konfliktust szül a kollégákkal, ami újabb aggódási lehetőség, ráadásul csökken a jövedelme is.
3. Folytatja, de nem aggódik többet, csak ha majd tényleg baj lesz. ( Nem fog sikerülni )
Természetesen a 3.-at választotta, így erre is kapott két stresszoldó technikát.
Házi feladat, ezeket a technikákat alkalmazni.

Idén már nem találkozunk, Boldog Új Évet!

Igazából ez a randevú más ügy miatt jött létre, de ha már a megszokott helyünkön voltunk, kicsit beszélgettünk a stresszoldásról is. 
Elmesélte, hogy volt egy - általa így nevezett - pánikrohamja. Persze nem pánikbeteg, csak maga alá zuhant: elrontottam az életemet, mindent rosszul csináltam hangulata volt. Megkérdezte, hogy én szoktam-e depizni, mint most ő. Nem, én már leszoktam róla. Pedig fiatal koromban gyakran voltam én is így, néha még az öngyilkosság gondolata is megkörnyékezett. De lett jó módszerem ez ellen - ez nem mediterrán, a nagyanyám mondta, amikor egyszer látta, hogy magam alatt vagyok.
Aztán volt még egy kis időnk, elbeszélgettünk a karácsonyi stresszről, arról, hogy hogyan idegesíti az, hogy olyan ajándékot adjon a nagy gyerekeinek, ami megfelel az anyjuknak és az új feleségnek is. Arra jutottunk, hogy vegyen amit a gyerek akar és ő is jónak lát, és ne foglalkozzon a két nővel, azoknak úgy se lesz jó semmi, amit vesz a gyerekeknek az előző házasságából.