A mediterrán stresszkezelés egyik módja az "ej ráérünk arra még". Petőfi óta ez szitokszó, és igaza is van: ahol patópálok vannak, ott elmaradottság van. De stressz az nincs. Pató Pál úr se aggódik semmi miatt, majd akkor cselekszik, ha fejére szakad a tető, ha nem lesz mit enni. 
Persze nem ő a követendő példa, csak az egyik véglet. A másik a munkába, stresszbe belebetegedő emberek, akik mindent akarnak, pedig mindent nem lehet.
Szóval az arany középút a jó, persze de hogy lehet azt elérni? 

Ülünk egy romkocsma lerobbant kanapéján. Vagyis inkább fetrengünk, mint aki már valami kábítószertől jól érzi magát. Pedig még csak egy-egy cider van bennünk. A lazulást tanítom. 
Tedd el a telefont, halkítsd is le!
De mi lesz ha hívnak?
Semmi, majd visszahívod őket.
De most azért aggódok, hogy biztos hívnak és lemaradok valamiről.
Mégis miről maradhatnál le???
Semmiről...
Naugye.

Egyszer régen felborultam az autóval. Vagyis kicsúsztam az útról  a jeges úton, nekimentem egy fának az út mentén, ami visszadobta az útra az autót az oldalára. Légzsák, biztonsági öv működött, nem lett semmi bajom. Az az időszak, attól, amikor elindult az autó a fa felé, odáig, hogy ülök az oldalán álló autóban, kiesett, csak a csattanást hallottam.
Amikor rájöttem mi történt, leállítottam a motort, kikászálódtam, Megnéztem, nincs-e bajom. Akkorra már jöttek mások is, kérdezték mi bajom van. Semmi. Utána az volt a gondom, hogy mi legyen az út közepén fekvő autóval. Jöttek a tűzoltók, felállították, jött egy autómenő, elvitettem a szervizbe, aztán hazataxiztam.
Ismerősöm csodálkozik: nem aggódtál, hogy valami belső vérzésed van? Nem dühöngtél, hogy összetört az autó? Nem féltél, hogy nem lehet megjavítani? Nem számoltad, hogy mennyibe kerül? Nem sajnáltad, hogy nem lesz autód?
Nem, azzal foglalkoztam, amit tenni kellett, hogy elrendezzem az autót és magamat. A baj után már minek aggódni? 
Na ezt is meg kell tanulni, de hogyan?